Magabiztosan angolul – 2.800 Ft / 60 perc
Átlagos ár havi 25 óra tanulás esetén, amely lehet kevesebb és lehet több is. Konkrét példaszámításokért kattints ide>>
Átlagos ár havi 25 óra tanulás esetén, amely lehet kevesebb és lehet több is. Konkrét példaszámításokért kattints ide>>
A tanulási élményt az INGYENES PRÓBAÓRÁN tudjuk neked bemutatni. Így tudod elköteleződés nélkül kipróbálni a tananyagunkat és a módszerünket.
„Én nagyon szerencsés voltam, mert az angol nyelvet általános iskolában sajátítottam el, és nagyon sok kaput nyitott meg előttem. Az egyetemen az angol miatt tudtam könnyen foglalkozni tudományokkal, főleg fizikával és matematikával, és egyik legnagyobb szenvedélyemmel a társasjátékokkal és azok írásával. Az internet egy csoda, és a fellelhető információ nagy része angolul van. Emiatt az angol nyelv még több tanulási, és önfejlesztési lehetőséget adott nekem.
Gimnazista koromban sokat önkénteskedtem, segítettem mozgássérülteknek, és értelmi sérülteknek. Mindig is nagyon szerettem másoknak segíteni, hogy elérjék a céljaikat, de eddig kevés eszközöm volt hozzá.
A Hollywood Nyelvstúdióban megtaláltam két legnagyobb szenvedélyem egyesülését. Az angolt, és mások segítségét. Nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, mert itt mindenki szeret bőségesen adni. Nagyon boldog vagyok, hogy itt egy olyan hatalmas kincs megszerzésében segíthetek másoknak, mint egy teljesen új nyelv és a vele járó új gondolkodásmód megszerzése.
Sikeres tanulást kívánok!”
Sándor Zsófia
„Azt figyeltem meg az elmúlt 25 év során, hogy egyszerűen nem létezik kettő olyan ember, akinek pontosan megegyezne a tudásszintje, a tanulási tempója, no és persze a célja, emiatt huzamosabb ideig képtelenek együtt haladni…
Miért is erőltessük őket össze egymással egy csoportba? Mi lenne, ha mindenki a saját tempójában haladna a saját szintjéről a saját célja felé, és a többség valóban célba érne és megtanulna angolul?”
Kristóf Kata alapító, tananyag-fejlesztő
volt hivatalos BME nyelvvizsgáztató
EGY BIZTOS: a Hollywood módszer nagyon más, mint az ismert nyelvtanulási módok. Ezért szinte lehetetlen elmondani írásban egy kiadványban vagy egy weboldalon keresztül.
Talán vicces, de azt kérjük, hogy ne hidd el egy szavunkat sem, amíg nem tapasztaltad saját magadon!
Győződj meg a saját szemeddel arról, hogy milyen is ez a módszer! Gyere és láss bele 20 éve féltve őrzött szakmai titkainkba azzal a nem titkolt céllal, hogy hátha neked is megtetszik.
Ha tetszik, amit eddig láttál, akkor jelentkezz most és itt az ingyenes próbaórára!
Mi történik a feliratkozás után?
A feliratkozás nem jár kötelezettséggel. 24 órán belül keresni fogunk telefonon és megbeszéljük a részvételi feltételeket.
Adataidat kizárólag a kapcsolatfelvételre használjuk. Feliratkozásoddal egyben hozzájárulsz, hogy küldhessünk részedre tájékoztató anyagokat az angol tanulásról. Erről bármikor egyetlen kattintással leiratkozhatsz a későbbiekben.
és ha tetszett, akkor gyere el, nézd meg a saját szemeddel és próbáld ki most ingyen próbaórán!
Hollywood módszer | Hagyományos módszerek |
---|---|
Előre megmondjuk, hogy hány óra tanulásra lesz szükséged. | Nem képes előre megmondani, hogy összesen mennyi időre van szükség. |
10-ből 8-nak sikerül megtanulnia angolul. | 10-ből 2-nek sikerül elsőre, a többiek újrakezdők vagy abbahagyók lesznek. |
Nagyon könnyen tanulható tananyag. | Nehezen tanulható, véletlenszerű tananyagok. |
Fáradtság-megelőző tanulási módszer, amelyben friss marad a tanuló. | Tanulás közben fáradtság, álmosság, zavarodottság, ingerültség, unottság. |
80% gyakorlás, 20% elmélet. | Óraleadás + házi feladat + kevés gyakorlás. |
Egyedülálló beszéd-tanulási technika. | Akadozó, nyögvenyelős “beszélgetések”. |
Folyamatos tanári segítség. | Alkalmankénti tanári segítség. |
Nincs otthoni tanulás és házi feladat. | Magányos otthoni erőfeszítés, elalvás a könyv felett. |
Háromszor gyorsabb, mint a csoportos, magántanári vagy kiscsoportos. | Háromszor-négyszer lassabb, mint a nyelvstúdió. |
Rugalmas időbeosztás: bármikor jöhetsz, 120 órás havi nyitva tartásban. | Rugalmatlan időbeosztás: kötött időpontokban kell járnod a nyelvi órákra. |
Tetszőleges intenzitást választhatsz, amit közben is változtathatsz. Például (heti 5 óra 18 hónapon át vagy heti 30 óra 3 hónapon át). | A csoport tudásszintje és órarendje vagy a magántanár időbeosztása dönti el, hogy milyen intenzitással tudsz haladni. |
Hozzád alkalmazkodik a saját szintedhez, tempódhoz és célodhoz igazodó tanulási program. | Neked kell alkalmazkodnod a csoporthoz, a tanárhoz. |
„Számos fizetési konstrukció közül kiválaszthattam a számomra legkedvezőbbet. Így most nagyon kedvező áron tanulok.
Itt nincs semmi feszültség a tanulás miatt, mindenki közvetlen és türelmes. Tanulók és tanárok egy barátságos légkörben sokkal hatékonyabban dolgoznak együtt.
Így a közösen megélt sikerélmény mindenkit motivál a folytatásra.”
Rizmajer Attila
Vidd az egérmutatót valamelyik színes téglalap mezőre, (tableten/mobilon) érintsd meg a színes téglalap valamelyikét!
BÉRLET ÁR: 45.964 Ft/hó
IDŐTARTAM: 10 hónapon át
HONNAN: teljesen kezdő
FIX IDŐPONT: csak szombat
HAVI ÓRASZÁM: 20
TEMPÓ: átlagos
BÉRLET ÁR: 98.847 Ft/hó
IDŐTARTAM: 3 hónapon át
HONNAN: nagyon jól tud
Rugalmas időbeosztásban
HAVI ÓRASZÁM: 30
TEMPÓ: szélsebes
BÉRLET ÁR: 32.552 Ft/hó
IDŐTARTAM: 24 hónapon át
HONNAN: iskolai „alapok”
Fix időpontokban
HAVI ÓRASZÁM: 16 suli+sport mellett TEMPÓ: átlagos
BÉRLET ÁRA: 54.912 Ft/hó
IDŐTARTAM: 8 hónapon át
HONNAN: rengeteget tanult már Fix időpont: 2 délelőtt
HAVI ÓRASZÁM 30
TEMPÓ: átlagos
BÉRLET ÁRA: 98.847 Ft/hó
IDŐTARTAM: 3 hónapon át
HONNAN: teljesen kezdő
Rugalmas időbeosztásban
HAVI ÓRASZÁM: 30
TEMPÓ: átlagos
BÉRLET ÁRA: 56.980 Ft/hó
IDŐTARTAM: 18 hónapon át
HONNAN: jó alapok
Rugalmas időbeosztásban
HAVI ÓRASZÁM: 16
TEMPÓ: átlagos
Vezető: Sándor Zsófia
Telefon: +36212022316
E-mail: ferihegy.hollywoodnyelvstudio@gmail.com